Mikor kezdtél el sportolni, mi motivált, vagy ki inspirált?

Körülbelül másfél éves korom óta a labdarúgás teljesen természetesnek tűnt számomra. Kipróbáltam több különböző sportágat is, de a labdarúgás mindig is az egyértelmű győztes volt számomra. Az évek során egyszerűen beleszerettem a játékba, és ez a mai napig óriási része az életemnek.

Kinek tulajdonítod leginkább az eddigi sikereidet? Mennyire támogatták a szüleid és a családod azt a tervedet, hogy külföldön tanulj és sportolj?

Vegyes érzéseim vannak, amikor megválaszolom ezt a kérdést. Számtalan ember járult hozzá így vagy úgy ahhoz, hogy ez az „amerikai projekt” sikeres legyen – vagy éppen sikertelen. Amikor először említettem, hogy az Egyesült Államokban szeretnék tanulni és sportolni, a családtagjaim és ismerőseim többségének nem tetszett az ötlet, és határozottan ellenezték. Bizonyos értelemben hálás vagyok azoknak is, akik nem hittek bennem, próbáltak visszatartani vagy kritizáltak. Az ő negativitásuk óriási motivációt adott nekem, hogy bebizonyítsam, tévednek.

Az első ember, aki másképp reagált, és meglátta a lehetőséget bennem és az ötletben is, az édesapám volt. Ő az első pillanattól kezdve támogatott engem, és anyagilag is segített a nehéz egyetemi évek alatt. Természetesen hálás vagyok minden szerettemnek, közeli barátomnak és személyi edzőmnek, akik részei voltak az utamnak.

Ugyanakkor külön szeretném kiemelni, hogy a StudyNSport – korábban EasyGoToUSA – támogatása és szakmai munkája nélkül ez az álom soha nem vált volna valóra.

Mit szeretsz a legjobban Amerikában?

A számtalan lehetőséget. Ha nyitott szemmel jársz, sok értékes kapcsolatot építhetsz ki, kemény munkával hihetetlen helyekre juthatsz el, és világot láthatsz. Becsülik a munkámat, és az általam befektetett idő és energia megtérül.

Azt is nagyon értékelem, hogy minden mennyire szervezett és strukturált. A programokat és az időbeosztásokat úgy alakították ki, hogy összehangoltan működjenek. Az egyetemi órák, az edzések, de még a munkahelyi kötelezettségek sem fedik egymást, így a különböző tevékenységek és prioritások tervezése egy egyszerű kis szervezéssel abszolút kezelhető.

Véleményed szerint mik az amerikai egyetemi élet előnyei és kihívásai?

Azt mondanám, hogy a legnagyobb előnyök közé tartozik az új kultúrák megismerése, a nyelvtanulás és az értékes kapcsolatok építése. A folyamatos személyes és szakmai fejlődés lehetősége mindenki számára nyitott, és ezzel mindenképpen érdemes élni.

Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy hétről hétre a lehető legmagasabb szinten kell teljesíteni mind tanulmányilag, mind sportilag, miközben meg kell találni az egészséges egyensúlyt a kettő között. Valós a kiégés veszélye, ezért rengeteget számít, ha valóban élvezed azt, amit csinálsz, és elkerülöd, hogy túl sokat vállalj magadra.

Mi a véleményed az amerikai oktatási rendszerről? Mit csinálnak jobban, vagy legalábbis másképp, mint Magyarországon?

A felsőoktatásban az anyag könnyebbnek tűnik ahhoz képest, amit itthon tapasztaltam. A szisztematikus tanulmányi útmutatók rendkívül hasznosak, és ez olyasmi, amit hiányolok a magyar oktatási rendszerből.

A számonkérések gyakoribbak, de mindig azokat a fejezeteket és anyagokat fedik le, amelyeket éppen tanulunk, és kivétel nélkül előre bejelentik őket. Az egyik legnagyobb különbség az, hogy a professzorokat az érdekli, hogy mit tudsz, nem pedig az, hogy mit nem tudsz.

Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani egy személyes példát.

A középiskolában rendkívül keményen kellett dolgoznom, hogy kitűnő jegyeket kapjak. A szorgalmas tanulás ellenére a sok fontos dolgozatra és vizsgára kapott osztályzatok miatt gyakran úgy éreztem, mintha nem lennék elég jó tanuló. Ez mély nyomot hagyott bennem, mert emiatt sokkal nehezebb volt bebizonyítani az amerikai egyetemeknek, hogy versenyképes jelentkező vagyok.

Most, négy évvel később, miután az egyetemet Magna Cum Laude minősítéssel végeztem el, úgy érzem, hogy az Egyesült Államokban az egyetem valójában könnyebb volt számomra, mint a középiskola otthon.

Összességében úgy gondolom, hogy ha a magyar tanulmányi tartalmakat az amerikai oktatási rendszerrel és szemlélettel tanítanák, egy sokkal hatékonyabb és kifinomultabb oktatási rendszert hozhatnánk létre.

Mit csinálsz az iskolán és a sporton kívül? Hogyan néz ki egy átlagos napod?

Nincs sok szabadidőm. Rendszeresen előre tanulok, hogy fel tudjak szabadítani egy kis időt magamnak. Általában videókat nézek, pihenek vagy videojátékokkal játszom.

Az egyetemi évek alatt egy tipikus hétköznap így nézett ki:

• 4:45 – Ébredés

• 5:00–6:30 – Edzőterem

• 7:00–7:45 – Zuhanyzás és reggeli

• 8:00–11:30 – Órák és jegyzetelés

• 11:45–13:45 – Diákmunka a menzán és ebéd

• 14:00–15:50 – Órák és jegyzetelés

• 17:00–18:30 – Edzés

• 19:00–21:30 – Zuhanyzás, vacsora, házi feladatok/tanulás

• 22:00 – Lefekvés

Amikor idegenben játszunk mérkőzéseket, az egész hétvégét általában az utazás teszi ki. Néha hétközben is utazunk, ami azt jelenti, hogy órákat mulasztok, és később be kell pótolnom a lemaradást. Amikor hazai meccseink vannak, a szombat vagy a vasárnap általában pihenőnap.

Miben különbözik az USA-beli edzés a magyarországitól?

Sok egyetemi labdarúgó-program a csapatépítés során óriási hangsúlyt fektet a mennyiségre, néha a minőség rovására. Körülbelül ötvenen edzünk együtt négy edzővel. Kevesebb a kiemelkedően technikás és természetes tehetséggel megáldott játékos, így sokan gyorsasággal és fizikai erővel próbálnak kompenzálni.

Rendszeresen vannak videós elemzéseink, ahol kielemezzük a következő ellenfelet és felkészülünk a mérkőzésre, általában a meccs előtti edzésen. Sok edzés szinte teljes egészében a kondicionálásra összpontosít, míg másokon különböző taktikai sémákat és pontrúgásokat gyakorolunk újra és újra, sok játékmegszakítással.

Miben különbözik az amerikai étrended az otthonitól?

Nagyon más, és az otthoni ízek mindenképpen hiányoznak. Nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit eszem, mert nagyon könnyű ellustulni és egészségtelen étkezési szokásokba esni.

Sok olcsó gyorsétterem van itt, miközben az egészséges alapanyagok általában drágábbak és nehezebben hozzáférhetők. Ez bonyolulttá teheti egy élsportoló életét, különösen akkor, ha az egyetemi menza sem a legjobb opciókat kínálja.

Hogyan boldogultál kezdetben a nyelvvel?

Elég fiatalon kezdtem angolul tanulni, és az általános iskola első éveiben már ismertem néhány alapvető szót és kifejezést.

Később egy kétnyelvű technikumi középiskola óriási segítséget jelentett, mivel a tantárgyak többségét angolul tanultam, és egy második idegen nyelvet is felvettem. Gyakran néztem újra a kedvenc filmjeimet idegen nyelven, a videojátékok és az online videók pedig szintén segítettek bővíteni a szókincsemet és a nyelvi készségeimet.

Volt alkalmad kipróbálni egyetemi diákmunkát a campuson? Ha igen, milyen tapasztalataid voltak?

Igen. A második félévem elején elkezdtem dolgozni az egyetemi menzán, ami fizikailag megterhelő volt, és nehéz volt egyensúlyban tartani a tanulással és a sporttal.

Az első nyáron a campus karbantartásán is dolgoztam néhány csapattársammal együtt, ami szintén hasonlóan megterhelő fizikai munkával járt.

Könnyű vagy nehéz volt a beilleszkedés számodra?

Egyáltalán nem voltak beilleszkedési problémáim, mert egy nagyon barátságos és elfogadó környezet fogadott. A nyitott és energikus személyiségem szintén segített abban, hogy szoros kapcsolatokat építsek ki az emberekkel, és mindig igyekeztem pozitív energiát átadni a környezetemnek.

További nyelveket is elkezdtem tanulni, hogy megerősítsem a kapcsolatokat, amelyeket az új külföldi barátaimmal alakítottam ki.

Sikerült kapcsolatokat építened, és szerinted mennyire fontos a networking (kapcsolatépítés)?

Ahogy korábban említettem, sok új embert megismertem Amerikában, és sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot. A csapattársaimon keresztül olyan országokból származó emberekkel is szoros barátságot tudtam kialakítani, mint Brazília, Chile, Argentína, Spanyolország, Olaszország, Japán és sok más ország.

Egy erős kapcsolatrendszer kiépítése elengedhetetlen, mind a kapcsolatok ápolása, mind az életben való boldogulás szempontjából.

Tapasztalataid szerint létezik olyan, hogy „amerikai életstílus”, és ha igen, miben különbözik az otthoni élettől?

Hogy teljesen őszinte legyek, nem hiszem, hogy ezt az „amerikai életstílust” még teljesen megtapasztaltam volna – azt mondanám, hogy ez számomra még folyamatban lévő dolog.

Azzal a mentalitással jöttem ide, hogy miközben a prioritásaimat szem előtt tartom, minden döntésemnek hozzá kell járulnia a fejlődésemhez – a sportban, a tanulmányokban és a munkában is –, hogy elérhessem a céljaimat és sikeres lehessek. Remélhetőleg néhány év múlva már jobb választ tudok adni erre a kérdésre.

Mi volt a legjobb emléked vagy eredményed, mióta focizol, és mire vagy a legbüszkébb?

A teljes utamat – a történetet, hogy „honnan indultam és hol tartok most” – nevezném a legnagyobb eredményemnek, mert ez magában foglal minden egyes mérföldkövet, amit az út során elértem.

Egy kis faluból származva nem éppen a legelőnyösebb pozícióból indultam. Az utam számtalan akadályt és nehéz pillanatot tartogatott. Az amerikai egyetemre való jelentkezés egy összetett folyamat volt, amely sok különböző tényezőtől függött.

Nyolc hónappal azelőtt, hogy el kellett volna indulnom az Egyesült Államokba, súlyos sérülést szenvedtem, és elszakadt a bal térdem, ami rendkívül megnehezítette, hogy bebizonyítsam az amerikai edzőknek, hogy képes vagyok egyetemi szinten futballozni. A rehabilitáció alatt a középiskolai érettségi vizsgákkal, az amerikai felvételi vizsgákkal és a különböző felmérésekkel is meg kellett küzdenem. Ekkora nyomás alatt nem volt könnyű pozitívnak maradni.

Az edzőkkel való tárgyalások során kezdtem úgy érezni, hogy kifutok az időből. Egyre inkább úgy tűnt, hogy egyetlen egyetem sem fog akarni. Szerencsére az utolsó hetekben ajánlatot kaptam a York University akkori brazil edzőjétől. Nem ez volt a legkedvezőbb ajánlat, de úgy éreztem, hogy „ez vagy a semmi”, ezért elfogadtam.

Elsőévesként, miután alig épültem fel a sérülésemből és korlátozott játékidőt kaptam, keményen küzdöttem, hogy kivívjam a helyem a csapatban. Második évemre a kemény munka révén sokkal erősebb lettem, kivívtam a kezdő pozíciót, és a tanulmányi eredményeimen is dolgoztam, hogy nagyobb anyagi támogatást kaphassak az egyetemtől.

A harmadik évemtől kezdve teljes sportösztöndíjat kaptam, és tanulmányi kitüntetéseket is szereztem. Az utolsó évemben csapatkapitánynak választottak, és megkaptam az egyetem Év Sportolója díját. Emellett Magna Cum Laude minősítéssel diplomáztam.

Az egyetem mellett már csaknem négy éve edzősködöm is, és ez számtalan nagyszerű emléket és értékes tapasztalatot adott nekem. A kupák és bajnokságok megnyerése, valamint az, hogy látom a játékosaim óriási fejlődését szezonról szezonra, hihetetlenül boldoggá tesz.

Valami, amit soha nem képzeltem volna, az az, hogy lehetőségem nyílik speciális igényű fiatalokkal is foglalkozni, köztük Down-szindrómás, autista és beszédfogyatékos sportolókkal, sőt, némelyiküknek segíthetek a versenyzésben is. Az, hogy örömet szerezhetek nekik és a családjuknak, rengeteget jelent számomra. Mindezzel igyekszem jó példát mutatni és pozitív hatással lenni másokra.

Mit javasolnál azoknak a fiatal sportolóknak, akik fontolgatják, hogy élnek ezzel a lehetőséggel?

Véleményem szerint az első és egyik legfontosabb tényező az inspiráció – egyfajta belső motiváció, amely belülről fakad, és amelyet külső tényezők nem tudnak negatívan befolyásolni. Ez egy olyan szenvedély, amely átsegít a legrosszabb napjaidon is.

Az évek során kialakítottam a saját elképzelésemet a „siker titkáról” is, amelyet néhány szóban össze lehet foglalni: pozitív hozzáállás, kemény munka, fegyelem, rutin és következetesség.

Ezen tulajdonságok elsajátítása és gyakorlása sikerhez vezethet az életben.

Manapság sok ember elveszettnek érzi magát, mert vagy a múlton rágódik, vagy a jövő miatt aggódik. Egy ilyen felgyorsult világban néha érdemes lelassítani, élvezni azt, amit csinálunk, és értékelni azt, amink van, mert semmi sem tart örökké.

Mit gondolsz, az USA-ban eltöltött évek hogyan hatnak a személyiségedre?

Úgy gondolom, hogy az egyetemi élet jelentős hatással volt a személyiségem formálódására, és óriási élettapasztalatot adott nekem.

A különböző helyzetek megtanítottak arra, hogy bármilyen nagynak is tűnik az akadály vagy a probléma, mindig van megoldás. A tetteknek következményei vannak, és minden döntésemért egyedül én vagyok a felelős.

Ez a szemléletmód mindennap segít abban, hogy átgondolt döntéseket hozzak, a „helyes úton” maradjak, folyamatosan haladjak előre, és remélhetőleg másoknak is segítsek egyengetni az utat.

Mik a jövőbeli terveid és céljaid, mind a sportban, mind a sporton kívül? Gondolkodtál azon, hogy tanulmányaid befejezése után néhány évig vagy akár hosszabb ideig az USA-ban maradsz?

Az a gondolat, hogy hosszú távon Amerikában maradjak, az első itt töltött napom óta benne van a fejemben.

Már csaknem négy éve dolgozom szezonálisan edzőként egy labdarúgóklubnál, amely az U4-től az U19-es korosztályig foglalkozik játékosokkal. Úgy érzem, hogy az edzősködés hosszú távú karrier lehet számomra, bár azon is gondolkodom, hogy folytassam a tanulmányaimat.

Szeretnék elvégezni egy sportorvosi és fizioterápiás képzést, hogy a jövőben többet tudjak nyújtani „csak” futballedzésnél vagy személyi edzésnél. Célom, hogy átfogó támogatást nyújtsak a sérüléssel küzdő sportolóknak a műtét előtt és után is.

Ez a jövőbeli tervem, amellett, hogy olyan dolgokat érjek el, amelyekre nemcsak a családom, a barátaim és a hozzám közel állók, hanem remélhetőleg az egész országom is büszke lehet.