Hogyan érezte magát, amikor Zalán úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait és sportolói karrierjét?

Soha nem fogtam fel tragédiaként – épp ellenkezőleg. Hihetetlen lehetőségként tekintettem rá.

Mindig is egy kicsit más nézőpontból szemléltem a dolgot: arra koncentráltam, hogy ez milyen csodálatos lehetőség lehet az életére és a jövőjére nézve. Ez a gondolkodásmód megnyugvást adott nekem.

Zalán még csak tízéves volt, amikor először mesélt nekünk erről az álmáról, és attól a pillanattól kezdve csendben szem előtt tartottuk ezt, mint egy hosszú távú célt, még ha nem is volt mindennapos beszédtéma a családunkban. Rengeteg időnk volt felkészülni rá.

Melyek voltak a legnagyobb kihívások a külföldre költözés folyamata során, és hogyan győzték le azokat?

Az egyetlen feltételem az volt, hogy Zalánnak 100%-ban elkötelezettnek és felkészültnek kell lennie, mert ez az ő álma volt.

Az elejétől a végéig felelősséget vállalt a folyamat minden egyes részéért, ami a megvalósításhoz szükséges volt. Természetesen, amikor elakadt, segítettünk és útmutatást adtunk neki.

Voltak bizonyos szakaszok, ahol a Study N Sport felbecsülhetetlen támogatási forrássá vált.

A legnagyobb kihívás valószínűleg a türelem tanulása volt. Mindenki arra számít, hogy azonnal kap egy fantasztikus ösztöndíj-ajánlatot, de ehhez idő kell. Meg kell érteni, hogyan működik az amerikai egyetemi rendszer.

Ön szerint milyen szerepet játszott a Study N Sport abban, hogy Zalán elérje az álmát?

Kulcsszerepet játszottak.

A legelső pillanattól kezdve világos útmutatást adtak nekünk. Megvoltak a saját elképzeléseink arról, hogyan működik a folyamat, de sok ilyen feltételezés nem felelt meg a valóságnak, ők pedig segítettek megérteni, hogyan is működik valójában minden.

Az egyik legnagyobb erősségük a bejáratott kommunikációs hálózatuk az egyetemekkel, valamint a vízumeljárásokkal kapcsolatos széles körű szakértelmük.

Minden kérdésünkre választ kaptunk. Meggyőződésem, hogy egyedül nem tudtuk volna végigvinni ezt a folyamatot – vagy ha mégis, az sokkal több akadállyal járt volna.

Ha egy mondatban kellene jellemeznem a Study N Sportot, azt mondanám, hogy biztonságérzetet adtak nekünk.

Szülőként milyen volt nézni Zalánt az olimpiai játékokon versenyezni?

Érzelmi hullámvasút volt.

Hihetetlen érzés volt egy 35 000 nézővel teli stadionban állni és az úszószámokat nézni. Ráébredtünk, milyen rendkívüli teljesítmény volt ez.

Kisfiú kora óta erről álmodott, és most valóban átélte.

Amikor rálépett a rajtkőre, kirázott a hideg. Ezt leírhatatlan büszkeség kísérte.

Ugyanakkor aggodalom is volt bennem. Folyton azon tűnődtem, hogy ő hogyan fogja értékelni a saját teljesítményét.

Szülőként az volt a feladatunk, hogy egyszerűen mellette álljunk, és minden eddiginél jobban támogassuk őt.

Kívánom, hogy minden szülő élhessen át hasonlót – még ha nem is olimpiai játékoknak hívják. Még ha egyszerűen csak egy hétköznapi napról van is szó.

Értékeljük a pillanatot.

Hogyan hatottak ezek a sikerek Zalánra mint emberre és mint sportolóra?

Anyaként az egyik legfontosabb célom mindig is az volt, hogy megtanítsam a gyermekeimet két lábbal a földön járni.

Fontos célokat kitűzni és mindent megtenni az elérésükért – de ha a dolgok nem úgy alakulnak, hajlandónak kell lenni változtatni és új tervet készíteni.

Sokat beszélgettünk arról is, hogy meg kell érteni: mindennek megvan a maga ideje: van ideje az ünneplésnek, ideje a munkának és ideje a tervezésnek.

Emiatt úgy gondolom, hogy Zalán mindent a helyén kezel, és nem hiszem, hogy a siker megváltoztatná őt mint embert.

A sport iránti szeretete továbbra is a legnagyobb motivációja.

A nagyobb álmai és hosszú távú ambíciói továbbra is alázatra tanítják – sportolóként és emberként egyaránt.

Mi volt az Ön számára Zalán karrierjének legbüszkébb pillanata?

Sok ilyen volt.

Az első valószínűleg az, amikor 100%-os ösztöndíjat kapott az Egyesült Államokba. Ez az eredmény nemcsak a sportolói képességeit tükrözte, hanem a személyiségét is.

A közelmúltból pedig az, hogy láthattam őt versenyezni a rövidpályás világbajnokságon, egy másik felejthetetlen pillanat volt.

Pontosan tudtam, mit érez, amikor a dobogó tetején neki szólt a himnusz.

Számtalanszor beszéltünk már erről a pillanatról – hogy milyen érzés lehet.

Tízéves kora óta várt erre.

Látni azt a kifejezést az arcán tizennyolc évnyi elkötelezettség után igazán hihetetlen volt.

Mit tanácsolna azoknak a fiatal sportolóknak, akik az Egyesült Államokban szeretnének tanulni és versenyezni?

Akarjátok teljes szívetekből, és ne hagyjátok, hogy a félelem megállítson benneteket.

Legyetek türelmesek és céltudatosak, mert csak nyerhettek vele.

A nyelvtudás rendkívül fontos, ezért készüljetek rá tudatosan.

Még ha az angol beszéd kezdetben nem is megy könnyen, sokkal gyorsabban alkalmazkodtok majd, mint gondolnátok.

Az amerikai egyetemek másik csodálatos oldala, hogy hihetetlenül befogadóak. A professzorokat az érdekli, hogy mit tudtok megtenni – nem pedig az, amit nem.

Soha ne habozzatok segítséget kérni. Valójában az emberek őszintén készek segíteni, amikor szükség van rá.

Szülőként mi az az egyetlen legfontosabb dolog, amit elmondana azoknak a szülőknek, akiknek a gyermekei hasonló utat fontolgatnak?

Álljanak ott a gyermekük mögött teljes szívvel.

Gondoskodjanak arról, hogy mindig érezzék, a szüleik ott vannak biztonsági hálóként.

Ez nem azt jelenti, hogy helyettük hozzák meg a döntéseket, vagy minden problémát megoldanak helyettük.

Az önállóságra való ösztönzés elengedhetetlen, mert amint külföldre kerülnek, sok helyzetet egyedül kell majd megoldaniuk.

A túlzott féltés gyakran csak megnehezíti az elválást.

A tapasztalatunk azt mutatja, hogy amikor bizalmat és teret adunk a gyermeknek, valójában még közelebb érzi magát a családjához.

Hogyan tudják a szülők a legjobban támogatni gyermekeiket egy ilyen életre szóló döntés során?

A kulcsszó a kommunikáció.

Beszélgessenek nyíltan a fontos döntések meghozatala előtt. Segítsenek nekik megérteni, mire számíthatnak.

A különböző lehetőségek megvitatása segít a fiataloknak ráébredni, hogy mindig van választásuk, és minden problémára létezik megoldás.

Az önállóságra való ösztönzés a döntéshozatali képességeiket is erősíti.

A legfontosabb, hogy mindig tudják, a családjuk a biztonságos menedékük – hogy mindig hazatérhetnek, és ha segítséget kérnek, meg is kapják azt.

Mentálhigiénés és mentális teljesítmény-tanácsadóként hogyan segít a sportolóknak és családjaiknak felkészülni erre az átmenetre?

A legtöbb esetben a legnagyobb kihívást egyszerűen az jelenti, hogy nem értik, hogyan működik a nemzetközi rendszer. Ez a bizonytalanság félelmet szül.

A félelem könnyen önbizalomhiánnyá alakulhat, ami már azelőtt akadállyá válhat, hogy a sportoló egyáltalán elhagyná az otthonát.

Mentáltrénerként és mentális teljesítmény-specialistaként az elsődleges célom a sportoló önmagába vetett hitének erősítése.

A következő lépés egy világos célrendszer felállítása.

Amint valakinek van egy nagy célja, meg tudjuk határozni az eléréséhez szükséges kisebb részcélokat.

Az út során a sportolók óhatatlanul szembesülnek kudarcokkal is. Az erős önbizalom és az egészséges önreflexió segít nekik sokkal hatékonyabban feldolgozni ezeket a kihívásokat.

A hibákból való tanulás – legyenek azok kicsik vagy nagyok – hatalmas lépés a nagyobb önismeret és végső soron az álmaik elérése felé.

Mit lát a legnagyobb kihívásnak a sportolók és a szülők számára, és hogyan segíthet a mentális felkészülés?

A legnagyobb kihívás annak megértése, hogy ez egy hosszú utazás.

Az egész folyamat sok adminisztratív és bürokratikus lépéssel jár, és könnyű túlterheltté válni.

A türelem elengedhetetlen, és a türelem tudatossággal és kommunikációval fejleszthető.

Amikor mind a szülők, mind a sportolók megtanulják felismerni belső és külső erősségeiket, az egész tapasztalat egy izgalmas utazássá válik ahelyett, hogy teher lenne.

Itt tud egy mentáltréner valóban segíteni – támogatva mind a sportolót, mind a családot a teljes folyamat során.