Mikor kezdtél el jégkorongozni, és mi inspirált arra, hogy ezt a sportot válaszd?

Csíkszeredában (Miercurea Ciuc) születtem, ahol a jégkorong az egyik legnépszerűbb sportág. A szüleim és a nővérem vittek ki először a jégpályára – kezdetben csak meccseket nézni, majd ötéves koromban elkezdtem korcsolyázni. Nem sokkal később már hokiütő volt a kezemben, és azonnal beleszerettem a sportba.

A hoki iránti szenvedélyemet még tovább erősítette a sógorom, Nagy István, aki már fiatal kora óta a Sport Club Csíkszereda egyik meghatározó játékosa volt. Gyerekként nagyon sok időt töltöttem vele. A meccsek után bevitt az öltözőbe, és gyakran meghívott a csapateseményekre is. Ekkor vált a legnagyobb álmommá, hogy egy nap én magam is tagja lehessek ennek a csapatnak.

Mennyire támogatta a családod a döntésedet, hogy külföldön tanulj és jégkorongozz?

A családom a legelső pillanattól kezdve teljes mértékben támogatta a döntésemet.

Az első komoly kihívás 2011-ben jött el, amikor 16 évesen a connecticuti Avon Old Farms School-ba költöztem. Az egyik legjobb barátom, Kovács Attila – aki ma a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója – velem tartott. Együtt néztünk szembe a kezdeti nehézségekkel, és folyamatosan biztattuk egymást, hogy minden rendben lesz.

Az első néhány hónap nehéz volt, de gyorsan fejlesztettem az angolomat, beilleszkedtem az új környezetbe, és fokozatosan minden a helyére került.

Különleges része volt ennek a tapasztalatnak, hogy a véletlenszerűen mellém osztott szobatársam Anthony Capuano lett, akinek édesapja, Jack Capuano, abban az időben az NHL-ben szereplő New York Islanders vezetőedzője volt. Azóta Jack az amerikai válogatottat is irányította több világbajnokságon.

Anthony és az egész családja az első naptól kezdve családtagként fogadott. Az iskolai szüneteket náluk töltöttem, és egyedülálló lehetőségem nyílt megtapasztalni, milyen az élet egy NHL-es családon belül. Felejthetetlen élmény volt, és a mai napig napi kapcsolatban vagyunk. Anthony még az egyik tanúm is volt az esküvőmön.

Amint a szüleim látták, milyen jól beilleszkedtem – nemcsak a hokiban, hanem tanulmányilag is –, soha többé nem kérdőjelezték meg, hogy támogassák a jövőbeli külföldi lehetőségeimet, legyen szó az Egyesült Államokról vagy Európa más részeiről.

Hogyan segített neked a Study N Sport?

A következő évben a finn Kiekko Vantaa U18-as csapatában játszottam. Ebben a szezonban a magyar U18-as válogatottnak is tagja voltam. Sajnos mindössze két héttel a világbajnokság után egy finnországi próbajátékon súlyos sérülést szenvedtem. Több műtéten és számtalan órányi rehabilitáción estem át, ami egy teljes évre távol tartott a versenyzéstől.

Ebben az időszakban visszatértem Budapestre, ahol a Csíkszereda utáni nevelőegyesületem, a MAC Budapest segített a jégre való visszatérésben. Bár az orvosok nagyon kevés esélyt adtak arra, hogy visszatérjek az élsporthoz, a sípcsontom körüli három izom elvesztése ellenére is sikerült újra megtanulnom korcsolyázni.

Ez a nehéz időszak arra is ösztönzött, hogy komolyabban fókuszáljak a tanulmányaimra, és ekkor ismertem meg a Study N Sport-ot.

Egy újabb Pennsylvania-ban töltött év után, ahol mind tanulmányilag, mind sportilag folytattam az újraépítkezést, visszatértem a MAC Budapesthez az utolsó junior szezonomra.

A teljes folyamat során a Study N Sport segített az amerikai egyetemi lehetőségekre való felkészülésben és az edzőkkel való kommunikációban. Segítségüknek köszönhetően először a University of Southern Maine mellett köteleztem el magam, mielőtt végül átjelentkeztem a bostoni Curry College-ba.

Mennyire volt könnyű a beilleszkedés? Hogyan boldogultál a nyelvvel?

A beilleszkedés nem volt nehéz, mert addigra már folyékonyan beszéltem angolul. Az egyetem előtt már éltem Connecticutban, Pennsylvaniában és Finnországban is, ahol szintén az angol volt az elsődleges nyelvem.

Az egyetemi környezetet gyorsan otthonosnak éreztem, mert diáksportolóként folyamatosan csapattársak vesznek körül. Soha nem kellett a nulláról új közösséget építenem – ez az egyik legnagyobb előnye annak, ha valaki egyetemi sportoló az Egyesült Államokban.

Melyik egyetemre jártál, és mit tanultál?

A Curry College-ba jártam, ami egy kis magánegyetem Bostonban.

A hokiprogramunk az NCAA Division III-as bajnokságban szerepel, ahol jelenleg országos 6. helyen rangsorolják. Az egyetemi hokiban a Division III a második legmagasabb szintnek számít, mivel az NCAA Division II jégkorong jóval kisebb létszámú.

Más sportágakhoz képest az egyetemi hoki egyedülálló. Az összevont Division I és Division III programok – összesen körülbelül 140 csapat – képviselik az NCAA hoki legmagasabb szintjét. Az olyan sportágakban, mint az amerikai futball, a Division I önmagában is jóval több mint 140 csapatot foglal magában.

Alapszakos diplomámat üzleti területen (Business) szereztem, és 2020-ban megkaptam a Leadership in Business Award-ot, ami a tanszék által adományozott legmagasabb elismerés.

2021 májusában a Master of Business Administration (MBA) mesterképzésemet is elvégeztem.

Mesélnél a diplomázásod óta elért karrieredről?

Jelenleg a Clean Harbors-nál dolgozom, amely az Egyesült Államok és Kanada legnagyobb környezetvédelmi szolgáltató vállalata, több mint 20 000 embert foglalkoztatva.

A cég bostoni központjában dolgozva egy 25 fős belső értékesítési (inside sales) csapatot vezetek. Tíz csapattag az amerikai és kanadai regionális piacokat fedi le, míg tizenöt Indiában dolgozó kolléga az észak-amerikai értékesítési tevékenységünket támogatja.

2024 közepén csatlakoztam a Clean Harbors-hoz. Ezt megelőzően három évet töltöttem Boston belvárosában a FullFunnel-nél, különböző értékesítési és marketing tanácsadói pozíciókban.

Mit tanácsolnál azoknak a fiatal sportolóknak, akik ezt az utat fontolgatják?

A tanácsom mindenkinek, akinek lehetősége van az Egyesült Államokban egyetemi szinten sportolni, nagyon egyszerű: legyetek bátrak, és vágjatok bele!

Ez valóban egy egyszeri lehetőség az életben, amely számtalan ajtót nyithat meg a jövőtök előtt. Biztosan lesznek nehéz pillanatok és fontos döntések az út során, de mire lediplomáztok – egy vagy akár több diplomával –, magabiztosan fogtok visszatekinteni, és hihetetlenül büszkék lesztek arra, amit elértetek.

Az én esetemben az egyetem elvégzése a versenyszerű hokikarrierem végét is jelentette, és ezt hálával fogadtam el. Úgy éreztem, a jégkorong pontosan oda juttatott el, ahol lennem kellett, és készen álltam a szakmai életem következő fejezetére.

Ugyanakkor soha nem felejtem el mindazt, amit ez a sport adott nekem. Őszintén remélem, hogy életem során lehetőségem lesz visszaadni valamit mind a magyar, mind a székely hokiközösségnek.

Külön köszönettel tartozom a mentoredzőimnek is – Glen Williamsonnak, Márton Tibornak, Puskás Sándornak és Szántó Lehelnek –, akik nélkül soha nem jutottam volna el az NCAA szintjéig. Minden sportolónak vannak ilyen mentorai, akik formálják a fejlődésüket a jégen és azon kívül is, és ők végtelen hálát érdemelnek.

Végezetül a legfontosabb tanácsom ez:

Használjatok ki minden lehetőséget. Tanuljatok keményen, álmodjatok nagyot, és vegyetek részt minél több tevékenységben – az egyetemi campuson és azon kívül is. A megszerzett tapasztalatok és a kiépített kapcsolatok végigkísérnek majd benneteket az életetek során.