Hogyan kerültél kapcsolatba először a sporttal? Mi inspirált az elindulásban?

Hétéves voltam, amikor elkezdtem teniszezni. A nagymamám volt az, aki egy újsághirdetésben talált egy teniszpályát Csongrádon. A családomban korábban senki sem teniszezett, így valóban a véletlennek köszönhető, hogy elkezdtem.

Mennyire támogatták a szüleid és a családod azt a döntésedet, hogy külföldön tanulj és sportolj?

Az első pillanattól kezdve, hogy megosztottam velük a terveimet, mögöttem álltak. Az ő támogatásuk nélkül őszintén szólva nem hiszem, hogy ezt az utat meg tudtam volna valósítani.

Minden hullámvölgyben és magasságban mellettem voltak, és tudom, milyen nehéz lehetett nekik elengedniük a 18 éves fiukat egy teljesen ismeretlen országba, egyedül. Mindig hálás leszek a feltétel nélküli támogatásukért.

Hogyan segített neked a Study N Sport a folyamat során?

A kezdetektől fogva szoros kapcsolatban maradtunk. Mindenben segítettek – az egyetemi edzőknek írt e-mailektől és a bemutatkozó videóm megvágásától kezdve az iskolai bizonyítványaim lefordításáig. Még külön korrepetálásokat is szerveztek nekem, ami hatalmas terhet vett le a vállamról.

Még azután is tartották velem a kapcsolatot, hogy megérkeztem az Egyesült Államokba; rendszeresen kérdezték, hogy vagyok, sikerült-e jól beilleszkednem, és szükségem van-e valamire. Ez nagyon sokat jelentett nekem.

Hogyan viszonyult az amerikai edzés a magyarországihoz képest?

Szerencsés voltam, hogy Magyarországon egy kiváló edzőm volt, Bakos László, Szentesen. A legnagyobb különbséget azonban a teljes edzésmennyiség és a terhelés jelentette.

Az Egyesült Államokban sokkal gyakrabban edzettünk, és az intenzitás is lényegesen magasabb volt. Az egyéni és csapat teniszedzések mellett külön erőnléti és kondicionáló edzéseink, valamint külön lábmunka-edzéseink is voltak.

Mennyire volt könnyű vagy nehéz beilleszkedni? Hogyan boldogultál a nyelvvel?

Szerencsére az amerikai élethez való alkalmazkodás sokkal könnyebb volt, mint vártam. Egy fantasztikus csapathoz csatlakoztam, ahol számos különböző országból érkeztek sportolók, és mindenki megértette, milyen nehéz lehet a kezdet, így hihetetlenül támogatóak voltak mind a pályán, mind a mindennapi diákéletben.

Az első pár hétben határozottan izgultam, amikor angolul kellett beszélnem, mert még nem jött magától. De az első hetek után megszoktam, és a kommunikáció sokkal könnyebbé vált.

Miben különbözött az amerikai étrended attól, amit Magyarországon megszoktál?

Őszintén szólva nem volt túl nagy különbség, mert otthon is mindig elég egészségesen étkeztem.

A legnagyobb különbség az volt, hogy az USA-ban nagyon kevés gyorsételt vagy édességet ettem, mert az edzőink nagy figyelmet fordítottak a táplálkozásunkra, és elvárták tőlünk az egészséges étkezési szokások fenntartását.

Hogyan néztek ki a mindennapjaid?

A teniszszezon rendkívül megterhelő volt, mert nagyon sokat utaztunk.

Általában csütörtökönként indultunk el, és a tornák után néha csak vasárnap tértünk vissza. Egy tipikus, intenzív edzésnapon reggel 6:00-kor kezdtem a lábmunka-edzéssel, amit a reggeli, majd az órák követtek.

Napközben volt egy egyéni edzésem is, amelyet délután csapatbajnoki edzés, este pedig erőnléti edzés követett. Természetesen a menetrend a versenynaptárunktól és a mérkőzésnapoktól függően változott.

Mi volt a legnagyobb emléked vagy eredményed a teniszben? Mire vagy a legbüszkébb?

Háromszor nyertük meg mind a konferencia alapszakaszát, mind a konferenciabajnokságot, és ezek olyan emlékek, amelyeket mindig őrizni fogok.

Az a két eredmény azonban, amire a legbüszkébb vagyok, az az, hogy a csapatommal bejutottunk az NCAA országos negyeddöntőjébe, valamint megkaptam az Arthur Ashe Leadership & Sportsmanship Award-ot (Vezetői és Sportszerűségi Díjat). Ezt a díjat évente mindössze egy játékosnak ítélik oda az egész divízióban.

Ami még különlegesebbé tette ezt az eredményt, az az, hogy csapatkapitányként kaptam meg.

Mit szeretsz a legjobban Amerikában? Szerinted létezik olyan, hogy „amerikai életstílus”, és ha igen, miben különbözik az otthoni élettől?

Határozottan úgy gondolom, hogy létezik az amerikai életstílus, mert az én nézőpontomból szinte minden másnak tűnt az otthoni élethez képest.

A legnagyobb különbség az volt, hogy mennyivel könnyebb volt egyensúlyt teremteni a tanulás és a sport között. A városok közötti távolságok hatalmasak – néha repülővel is kellett utaznunk az idegenbeli meccsekre.

Azt is mondanám, hogy a mindennapi élet összességében kevésbé tűnt stresszesnek, bár ez csupán az én személyes tapasztalatom.

Mit gondolsz az amerikai oktatási rendszerről? Mit csinál jobban – vagy egyszerűen másképp –, mint a magyar rendszer?

Gyakorlatiasabbnak és könnyebben kezelhetőnek találtam.

A tananyag sokkal egyenletesebben oszlik el a tanév során, így a vizsgaidőszakban nem halmozódik fel minden egyszerre. A vizsgahét mindössze egy hétig tart, ezalatt zajlik az összes záróvizsga, és amint ennek vége, a diákok hazamehetnek.

Összességében úgy éreztem, hogy az amerikai oktatási rendszer sokkal jobban felkészített a diploma megszerzése utáni valódi életre.

Mik a jövőbeli terveid és céljaid, mind a sportban, mind azon túl?

2022-ben diplomáztam, majd kihasználtam az OPT-met (szakmai gyakorlati lehetőség), amely lehetővé tette, hogy a diploma megszerzése után még egy évig az Egyesült Államokban dolgozzak.

Ez idő alatt teniszedzőként dolgoztam New York és Kansas City között. Ezt követően Angliában szereztem meg a mesterdiplomámat.

Ma Londonban élek, ahol magasan rangsorolt junior teniszezőkkel dolgozom.