Mikor kezdtél el sportolni, és mi vagy ki inspirált erre?

Először 2005-ben, hét éves koromban fogtam kosárlabdát a kezembe egy edzésen, Érsek István irányítása alatt. Ott kezdődött az utazásom. Körmenden születtem és nőttem fel, így valószínűleg nem kell magyaráznom, mekkora hatással volt rám a kosárlabda — a Vas megyei kisváros a kosárlabdáért él-hal, és gyerekként én is természetes módon csöppentem bele ebbe a világba. Körülbelül ugyanebben az időben édesapám hatására versenyszerűen úszni is elkezdtem.

Kinek tulajdonítod a leginkább az eddigi sikereidet?

Lehetetlen egyetlen embert kiemelni. Elsősorban a családomat említeném, akik mindig mellettem álltak és támogatták a döntéseimet, valamint az összes korábbi magyarországi edzőmet, akik mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy jobb játékossá váljak.

Ami az Egyesült Államokban eltöltött időmet illeti, nagyon sokat köszönhetek Noel Emenhiser vezetőedzőnek és Adam Kerfoot másodedzőnek. A világ túloldaláról is hittek bennem, és az első naptól kezdve rengeteget segítettek mindenben. Természetesen ugyanez elmondható a teljes edzői stábról is.

Külön köszönetet szeretnék mondani a StudyNSport csapatának is a professzionális munkájukért és azért, hogy segítettek valóra váltani az álmaimat.

Mik a jövőbeli terveid és céljaid a sportban és a sporton kívül? Az USA-ban és utána?

A versenysport számomra már a múlté. Körülbelül másfél éve diplomáztam Michiganben és a Corvinus Egyetemen is. Az egyesült államokbeli diplomaosztóm egyben az egyetemi kosárlabda-pályafutásom végét is jelentette.

Ezt követően a szakmai életemre helyeződött a hangsúly. Lényegében ismét mindent elölről kezdve Florida — közelebbről Miami — lett az új otthonom.

A kosárlabdában szinte minden célomat elértem. Lehetőségem volt három évig viselni a Körmend felnőtt csapatának mezét, képviselni Magyarországot az utánpótlás Európa-bajnokságokon, és játszani az amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban.

Az egyetlen kissé fájó emlék a pályafutásom utolsó mérkőzése, amikor hazai pályán veszítettük el a konferencia-döntőt, így ez a fejezet bajnoki gyűrű nélkül zárult le.

Azonban a kosárlabdának köszönhetem, hogy amerikai diplomát szerezhettem, ami segített elhelyezkedni itt, Miamiban, a befektetési banki szektorban. Csak a corvinusos diplomámmal ez a lehetőség szinte elérhetetlen lett volna. Kétség sem fér hozzá, hogy a sportnak köszönhetem, hogy most azon a helyen élek, amelyről gyerekkorom óta álmodtam.

Ami a szakmai céljaimat illeti, azt mondanám, hogy sikeres karriert szeretnék építeni a pénzügyek és a vállalkozás világában.

Mennyire támogatták a szüleid és a családod a külföldi tanulási és sportolási terveidet?

Teljes mértékben támogattak. Amikor adódott a lehetőség, meg sem fordult a fejekben, hogy visszautasítsuk csak azért, mert távol leszek tőlük. Őszintén szólva valószínűleg már belefáradtak abba, hogy kiskorom óta folyamatosan az amerikai egyetemi kosárlabdáról beszéltem nekik!

Mit szeretsz a legjobban Amerikában?

Kiemelném az általános hangulatot és az emberek barátságosságát. Még a teljesen idegenek is egymásra mosolyognak és köszönnek az utcán, és számtalan kedves, segítőkész emberrel találkoztam.

Nagyon tetszik az is, hogy az élet gyakorlatilag minden területén rengeteg lehetőség közül lehet választani. Bármit is keresel, számtalan opció áll rendelkezésre.

Nagy a különbség az egyetemi éveim és a jelenlegi életem között is. Michiganben a békés, családias környezetet szerettem, míg itt, Miamiban a folyamatos pörgést és energiát élvezem. És persze a pálmafák, a tizenkét hónapos nyár, valamint az sem zavar, hogy bármikor lemehetek a tengerpartra.

Véleményed szerint mik az amerikai egyetemi élet előnyei és kihívásai?

Szerintem az egyik legnagyobb előny egy teljesen más gondolkodásmód és kultúra megismerése. Sokat kaptam a híres amerikai campus-életérzéstől is.

Ahelyett, hogy egyedül kellett volna albérletet keresnem, a campuson laktam egy épületben a csapattársaimmal és más diákokkal, ami egészen különleges hangulatot adott az egésznek.

Az is segített, hogy egy olyan épületkomplexumban laktunk, amely akkor mindössze két éves volt, és szinte szállodai körülményeket biztosított, így a felszereltségre egyáltalán nem lehetett panaszom.

Előnynek tartottam azt is, hogy teljesen magamra voltam utalva, kezdetben a komfortzónámon kívül. Persze ez akkoriban kihívásnak tűnt, de visszatekintve a személyiségem rengeteget fejlődött ebben az időszakban.

Kihívást jelentett a tananyag teljesen eltérő felépítése is. Ellátásilánc-menedzsment (Supply Chain Management) szakon végeztem, de a szakirányú tárgyak mellett minden félévben szerepeltek általános műveltségi és egyéb érdeklődési körökön alapuló tárgyak is, amelyek közül néhány választható, néhány pedig kötelező volt.

Például egy átlagos napon előfordult, hogy egy üzleti óráról kijőve azonnal egy csillagászati előadáson találtam magam. Ez eleinte kissé szokatlan volt, de viszonylag gyorsan meg lehet szokni — különösen, ha az ember érdekesnek találja az adott témát.

Mit csináltál az iskolán és a sporton kívül?

Igyekeztem a lehető legjobban kihasználni azt a kevés szabadidőt, ami adódott. Foglalkoztam devizapiaci elemzéssel és kereskedéssel, bejártunk a belvárosba a csapattársaimmal, NBA és NFL meccsekre jártunk, vagy néha egyszerűen csak összejöttünk valakinél, vacsoráztunk és beszélgettünk.

Igyekeztem rendszeresen olvasni és utazni is, amikor csak lehetett. És persze a tipikus egyetemi bulikból sem maradtam ki teljesen.

Hogyan nézett ki egy átlagos napod?

A hétköznapjaim korán kezdődtek. Reggeli után olvastam egy kicsit, majd — ahogy említettem — foglalkoztam a devizapiaci kereskedéssel.

Reggel 9-kor volt az edzésünk. Ezután ebédeltem, majd délután az óráimra mentem. Általában este 6-7 óra körül végeztem mindennel, az este hátralévő részében pedig a regenerációra és a pihenésre koncentráltam.

Milyen az edzés az USA-ban Magyarországhoz képest?

Teljesen más. Egy edzés kint akár három és fél-négy órán át is tarthat, bár ezt több különböző blokkra osztják fel.

Egy másik nagy különbség, hogy gyakorlatilag a felkészülés minden területére jut egy szakember. A stábunk körülbelül hat-hét edzőből és specialistából állt.

Jógával és meditációval kezdtünk, ahol csak az ezért felelős szakember foglalkozott velünk. Ezt követte a videózás, ahol vagy az előző mérkőzésünket elemeztük, vagy a következő ellenfélre készültünk fel.

Ezután mentünk le a konditerembe, majd ezt követte a nagyjából kétórás tényleges csapatedzés, ahol végre kosárlabda is került a kezünkbe.

A végén választható — bár sokszor többé-kevésbé kötelező — regenerációs és rehabilitációs kezeléseink voltak. Különböző masszázsok, krioterápia, köpölyözés, valamint számos regenerációs gép és kezelés állt a rendelkezésünkre.

Természetesen a meccsnapokon az edzések rövidebbek voltak és másképp épültek fel, nagyobb hangsúlyt fektetve a dobásokra, a videóelemzésre és az ellenfél játéksémáinak modellezésére.

Mennyiben tért el az étrended az USA-ban a Magyarországon megszokottól?

Az egyetemi étkező svédasztalos rendszerű volt, így mindig tudtam egészséges opciókat találni, ami már évek óta nagyon fontos számomra.

Néha a saját lakásom konyhájában is főztem, amikor magyar ételekre vágytam. Így összességében az étrendem nem tért el drasztikusan az otthon megszokottól.

Azonban az alapanyagok közötti különbségeket meg kellett szoknom. Sajnos kint sokkal nagyobb a választék az egészségtelen ételekből is, amikre néha nehezebb nemet mondani.

Mi volt a legjobb emléked vagy eredményed a kosárlabdában, és mire vagy a legbüszkébb?

A Körmenddel elért 2016-os Magyar Kupa-győzelem mindenképpen az egyik legkedvesebb emlékem.

Megemlíteném az utolsó amerikai egyetemi szezonom konferencia-elődöntőjét is, amikor kétszeri hosszabbítás után nyertünk meg egy idegenbeli mérkőzést.

És természetesen az is felejthetetlen emlék marad, amikor először ölthettem magamra a magyar válogatott mezt.

Mit javasolnál azoknak a fiatal sportolóknak, akik fontolgatják, hogy élnek ezzel a lehetőséggel?

Mindenképpen vágjanak bele. Ha megvan a lehetőség, a „legrosszabb forgatókönyv” az, hogy nem tetszik nekik és hazajönnek — hazajönni pedig bármikor lehet.

Még ebben az esetben is tanulnak valami újat magukról, és később nem kell azon gondolkodniuk, hogy hibáztak-e azzal, hogy meg sem próbálták.

Ha pedig tetszik nekik, az élmény az egész életüket pozitív irányba változtathatja meg.

Hogyan boldogultál a nyelvvel a kezdetekben?

Szerencsére már fiatalon, tizedikes koromban bekerültem a Körmend felnőtt csapatába. Mindig volt körülbelül öt amerikai játékosunk és külföldi edzőink is.

Emiatt, amikor 2020-ban leszálltam Detroitban, egyáltalán nem volt problémám az angollal.

Ami meglepett, az az volt, hogy a különböző akcentusok miatt mennyire másképp beszéltek egyes csapattársaim például Texasból vagy New Yorkból, de ezt nagyon gyorsan meg lehet szokni.

Volt lehetőséged diákmunkát vállalni az egyetemen? Ha igen, milyen tapasztalataid voltak?

A második évemtől kezdve Resident Assistant-ként (kollégiumi nevelőasszisztensként) dolgoztam, ami lényegében egy hallgatói vezetői pozíció.

A feladataim közé tartozott a campus programjainak szervezése, a hallgatók segítése a felmerülő problémáikban, az elsőévesek támogatása és a diákélettel kapcsolatos különféle feladatok ellátása.

A tapasztalataim teljesen pozitívak voltak. Nem volt egy megterhelő munka, és lehetővé tette, hogy még aktívabban bekapcsolódjak a campus életébe.

Mennyire volt könnyű vagy nehéz beilleszkedned?

Szerencsére nagyon könnyű volt. Ahogy korábban is említettem, az edzőim mindenben a segítségemre voltak.

A csapattársaimról is csak jót tudok mondani. Azonnal befogadtak, és soha nem éreztem, hogy megkülönböztetnének.

Sikerült kapcsolatokat építened, és szerinted mennyire fontos a kapcsolati háló?

Hatalmas kapcsolati hálót építettem ki, és számtalan nagyszerű embert ismertem meg. Rendkívül fontosnak tartom a kapcsolatépítést — véleményem szerint a szoros kapcsolatok az egyik legértékesebb dolog, amivel rendelkezel.

Tapasztalataid szerint létezik olyan, hogy „amerikai életérzés”, és ha igen, miben különbözik az otthoni élettől?

Szerintem létezik. Ez azonban nem kizárólag pozitív — vannak bizonyos területek, ahol jobban szeretem az európai gondolkodásmódot.

Számomra az „amerikai életérzés” leginkább abban mutatkozik meg, hogy mennyire nyitottak az emberek. Az egész környezet sokkal barátságosabbnak és segítőkészebbnek tűnik.

Ami talán még fontosabb — és ami kezdetben igazi meglepetésként ért —, az a pozitivitás. Az amerikaiaknak általában pozitív az életszemléletük. Hajlamosak szinte minden helyzetben találni valami jót, és mindig találnak valamit, amit értékelni tudnak vagy aminek örülhetnek.

Szerinted az USA-ban eltöltött éveid hogyan hatottak a személyiségedre?

Úgy gondolom, hogy az egyetemi éveim és a jelenlegi amerikai mindennapjaim is pozitív irányba formálták — és formálják jelenleg is — a személyiségemet.

Például már egyáltalán nem furcsa számomra, hogy pozitív hozzáállással kezeljem a helyzeteket és a kihívásokat. Ez a mentalitás vett körül az elmúlt négy évben, és mára gyakorlatilag a személyiségem részévé vált.

Tervezted, hogy a tanulmányaid befejezése után még néhány évig — vagy akár hosszabb távon is — az USA-ban maradsz?

Ahogy említettem, most Miamiban élek, így a válasz valószínűleg könnyen kitalálható. Jelenleg nem tervezem, hogy a közeljövőben hazaköltözöm.

Mit gondolsz az amerikai oktatási rendszerről? Mit csinálnak jobban — vagy legalábbis másképp —, mint Magyarországon?

A tananyag felépítése teljesen eltér a Magyarországon megszokottól. Sokkal gyakorlatorientáltabb, és nagy hangsúlyt fektetnek az esettanulmányokra.

Számomra az amerikai egyetemi oktatás valójában jobban hasonlított a magyar középiskolai rendszerre. Ahelyett, hogy a félév végén egyetlen nagy vizsga lenne, sokkal több a heti feladat és esszé, valamint minden tárgyból több teszt is van a félév során.

Ez azt jelenti, hogy a teljes féléved nem egyetlen vizsga kimenetelétől függ, ami nekem különösen tetszett.