Mesélj egy kicsit arról, hogyan kezdted el a jégkorongot, és melyik egyetemen tanultál Amerikában?

Fiatalon, kb. 4-5 éves koromban kezdtem el járni közönségkorcsolyára. A nővérem jégtáncolt, és a szüleim azt gondolták, hogy a hideg levegő jót fog nekem tenni. Amikor már sok ideje jártam, megkérdezte Bartalis József edző, hogy miért nem állok be a kicsikhez korcsolyaoktatásra, mire én azt válaszoltam, hogy mert már mindent meg tudok csinálni. Amikor ezt megmutattam, azután hívott meg az első edzésemre.

Az egyetemi karrieremet a Castleton Universityn (most Vermont State University) töltöttem, ahol business menedzsmentet és számítógép-mérnökséget tanultam.

Ha visszagondolsz, miért döntöttél anno úgy, hogy Amerikában szeretnél tanulni és hokizni?

Győrben kezdtem el jégkorongozni, egy nem „hokis családban”, így először nem tudtuk, mik a szintek, és merre lehet a legjobban fejlődni.

Amikor Magyarországon belül nagyobb szintre szerettem volna lépni, majdnem minden nap Budapestre utaztam edzésre. A rengeteg utazás nagyon fárasztó volt, amiből arra jöttünk rá a szüleimmel, hogy olyan helyet kell keresnünk, ahol az iskola és a sport integrálva van. Ez először az Okanaganhoz vezetett, itt ismerkedtem meg az NCAA-vel, és itt tűztem ki hosszú távú célként is.

Most, hogy már végeztél, hogyan látod: mennyire változtatott meg téged ez az időszak emberileg és sportolóként?

Sportolóként és emberileg is rengeteget változtam az egyetem alatt. Minden délelőtt szabad volt a jég a csapat játékosai számára, és én ezt teljes mértékben ki is használtam. Így jégkorong szempontjából szerintem nagyon sokat fejlődtem.

Emberileg nagyon jó, életre szóló barátokat szereztem, megtanultam, hogyan kell nagyjából önállóan élni, és azt is, hogy a jégkorongon kívül mit tudok még szenvedélyesen csinálni, mint például a főzést.

Miben látod a legnagyobb különbséget a magyar és az amerikai jégkorongkultúra, edzésrendszer és bajnoki rendszer között?

A legnagyobb különbség szerintem a játékosok mennyiségében és az iskolai rendszerben van. Nagyon sok iskolának van Amerikában saját csapata, és nagyon sokszor akár a középiskola végéig több sportban is versenyeznek a játékosok. Ha folytatni akarják őket, általában egyetem előtt hozzák meg a döntést, hogy melyik sport marad. (Bár ismertem több embert, aki még egyetemen is két sportban versenyzett.)

Az iskolákon túl még van egy rakás klubcsapat is több szinten. A sok csapatnál nemcsak játékosból van több, amitől a csapatokon belül is versenyhelyzet alakul ki: aki nem elég jó, annak alacsonyabb szinten kell tovább folytatnia, aki pedig jobb a társainál, feljebb léphet.

Magyarországon, legalábbis amikor én fiatal voltam, Budapesten kívül erre nem volt lehetőség. Ha valaki feljebb akart lépni, annak messzire kellett mennie, mert sok városnak csak egy szinten volt csapata.

Kiknek köszönheted leginkább, hogy idáig eljutottál?

A szüleimnek köszönhetem messze a legtöbbet. Az utam során rengeteget segítettek nekem, és nagy részben miattuk vagyok az, aki ma vagyok.

A szüleim mellett még egy pár edzőmet is muszáj megemlítenem: Peter Bohunickyt, aki bevezetett a hoki skills világába, és Jécsi Gyulát, aki a későbbi nyaraim során sokat segített a fejlődésemben.

Miben segített neked a Study N Sport az utad során?

Sokat köszönhetek a Study N Sportnak is, nagyon sokat segítettek a kijutásban. Mint már mondtam, nem „hokis családból” jövök, így nem tudtam sokat a hoki világáról.

Amikor úgy döntöttem, hogy ki akarok jutni Amerikába, akkor a Study N Sporttal (akkor még EasyGo) együtt navigáltuk az egyetemi hokiba vezető utat. Együtt tudtuk meg, hogy az egyetemi hoki annyiban különbözik a többi sporttól, hogy a jégkorongozók átlagosan később kezdik az egyetemet, előtte pedig nagyon sokan juniorban játszanak.

A Study N Sport segített az egyetemekkel való kommunikációban, és végül a Castletonban való elhelyezkedésben is kritikus szerepet játszott. A Study N Sport nélkül valószínűleg nem jutottam volna ki egyetemre.

Mi volt a legnehezebb része az amerikai éveknek, és mi volt a legjobb élményed?

A legnehezebb részének az amerikai éveim során a sérülések kezelését tartom. Az egyetem előtt nem volt komolyabb, szakadás jellegű sérülésem, és ezeknek a kezelése nem könnyű. Nincs annyira egyértelmű terv előre, mint egy törésnél, hanem inkább napról napra kell haladni. Minél előbb vissza szeretnél térni, és sok esetben úgy is érzed, hogy már készen állsz, de egy mozdulat után visszatér a fájdalom. Ilyenkor nehéz visszalépni és átadni másnak a lehetőséget, de a csapat érdekében muszáj. Ugyanakkor nehéz elveszíteni a csapaton belüli pozíciódat is, majd megpróbálni visszaküzdeni magad oda.

A legjobb élményem a barátaimmal eltöltött idő volt. A jégen és a jégen kívül is négy évig mindent együtt csináltok, és életre szóló kapcsolatokat alakítotok ki. Nincs egy konkrét legjobb emlékem, de amire a legboldogabban emlékszem vissza, azok a szoba- és csapattársaim, valamint a velük eltöltött idő.

De azért a rivális, országos élmezőnyhöz tartozó csapatot, amely egy katonai egyetem volt, sem rossz legyőzni idegenben a Veterans Day-en.

Mit csinálsz most, mivel foglalkozol jelenleg, és mennyire része még az életednek a jégkorong?

Jelenleg csapatot keresek, jövőre szeretném tovább folytatni a jégkorongot profi szinten. Most nyáron csinálom a nyári felkészülést ahogy szoktam és mellette próbálok programozni is amennyit tudok.

Ha újrakezdhetnéd, újra belevágnál? Miért?

Ha az egészet újrakezdhetném, biztos, hogy belevágnék újra. Még jobb lenne, ha azt is megtarthatnám, amit ma már tudok. Sokszor hoztam olyan döntést, amit, ha tudtam volna, hogyan működik a nagyobb hoki világ, máshogy hoztam volna meg.

Ettől függetlenül nagyon élveztem ezt az egész utazást, és nagyon sokat tanultam alatta, valamint emberileg is rengeteget fejlődtem.

Mit üzennél azoknak a fiatal hokisoknak, akik most gondolkodnak azon, hogy Amerikába menjenek tanulni és sportolni?

Szerintem azt üzenném, hogy vágjanak bele, és minden percét maximálisan használják ki. Nagyon gyorsan eltelik ez a pár év, én még úgy emlékszem az első napomra, mintha tegnap lett volna.

És ne féljenek segítséget kérni, ismerjék meg a rendszert minél jobban, mert, ahogy a mondás tartja: a tudás hatalom.

Érdekességek, sztorik

Az első válogatott meccseimet az akkori klubcsapatom, az Okanagan ellen játszottam, ráadásul a saját pályájukon. Az első komoly sérülésemet — egy kartörést — pedig éppen a szülővárosom, Győr ellen szenvedtem el.

17 évesen egy Chicago környéki próbajátékra utaztam. A repülés után még háromórás autóút várt rám, de a sofőr másfél óra után egy benzinkútnál kirakott az éjszaka közepén, mert haza akart menni. Végül nagy nehezen találtam másik fuvart, de egy ideig úgy tűnt, ott alszom a benzinkúton.

A győri profi szezon előtt vissza akartam menni Amerikába, de a COVID-időszakban Isztambulban közölték velem, hogy nem léphetek be az Egyesült Államokba. Pár héttel a szezon előtt csapat nélkül maradtam, végül Győrben kaptam új lehetőséget.